A torna eddigi legjobb mérkőzésén az isteni Diego győzelemmel tért vissza a világbajnokságra, ahonnan tizenhat évvel ezelőtt dicstelenül (és ephedrintől duzzadva) távozott. A két délutáni mérkőzés összességében, azt hiszem, feledtette a tegnapi borzalmakat. A vb elkezdődött.
A meccs embere az a Carlos Tévez, akit első félidei keménysége alapján még a Mátyus János-vándordíjra kellett volna jelölnünk. A három argentín támadó közül Tévez egyértelműen kiemelkedett, hiszen ő csak kidolgozta, Messi kidolgozta és kihagyta, Higuaín viszont csak kihagyta a helyzeteket - ez utóbbi persze díjat is fog érni. Tévez ma igazolta, hogy az elmúlt tornák legszerethetőbb argentín csapatából nem lehet kihagyni - s talán még Diego sem fogja.
A meccs hülyéje Gonzalo Higuaín, aki teljesítményével minden bizonnyal helyet szerzett a kezdőben Diego Militónak.
A meccs kihagyott helyzete Kalu Uche nevéhez fűződik, aki a labda levétele és hatalmas ziccere gólra váltása helyett lábát méter magasba emelve elegáns mozdulattal a lelátóra pöckölte a labdát.
Egy újabb érdekes adat: az 1994-es amerikai világbajnokságon szintén egy csoportban szerepelt Nigéria, Argentína és Görögország, akkor Argentína annak ellenére, hogy legyőzte a Zöld Sasokat, csupán a csoport harmadik helyén végzett - ez most kiesést érne...
A meccs kérdése: Vajon a vuvuzela zümmögése, vagy a Jabulani röppályája felelős a botrányosan sok labdakezelési hibáért?