A Honduras-Chile találkozón teljesen megérdemelten győztek a dél-amerikaiak, hiszen védekezésben mindkét csapat dicséretesen teljesített, ám támadásban csak a 48 év után újra világbajnoki mérkőzést nyerő Chile jeleskedett.
A meccs embere díjat egyetlen momentum miatt a hondurasi kapus, Noel Valladares kapja, aki a második félidőben a torna eddigi legnagyobb védését mutatta be: egy előrehúzódó chilei két-három méterről érkező fejesét földöntúli bravúrral védte. Egyébként is remekül tette a dolgát, a gólról nem tehetett, és egyetlen "jabulanis" kipattanást leszámítva magabiztosan őrizte a hondurasi kaput.
A meccs hülyéjének kiválasztása nehéz feladat ezúttal is, mivel kirívóan nagy marhaságot senki nem követett el. A választás a chilei Ponce-ra esett, aki azzal tűnt ki, hogy jóformán semmit sem csinált: védőként nem szerzett egyetlen labdát sem (11-et eladott), nem szakadt bele a futásba sem, és egyszer lőtt fejelt kapura, azzal viszont sikerült a meccs helyzetét kihagynia (habár ezzel a világért sem szeretném Valladares érdemeit kisebbíteni).
A meccs statisztikája: a hondurasi csapat 15 kilométerrel futott többet, mint a chilei (viccesebb kedvű kommentátorok megjegyeznék: "futottak még").
Egy újabb érdekes adat: mindkét csapat egy igen hosszú negatív szériát szakított meg, a chileiek 48 év után nyertek újra világbajnoki mérkőzést (akkor bronzérmesek lettek), míg a hondurasiak a mostanit megelőzően sorozatban hat világbajnokságra nem tudták magukat kvalifikálni, ami a mostani torna résztvevői közt rekordnak számít (a KNDK régebben járt ugyan vébén, de igen gyakran el sem indultak a selejtezőben, így nem érte őket oly gyakran csalódás).
